A szappan szinte egyidős az emberiség írott történetével. Az első feljegyzéseket sumér és babiloni forrásokban találjuk. (mai Irak területe)
Ezek a szappan-szerű anyagok nem voltak olyan illatosak, és habosak, mint mai leszármazottaik, de nem is arra használták, amire ma. Főként mosásra, és sebkezelésre használták.
A receptúra egyszerű volt: vizet kevertek hamuval, így egy erősen lúgos folyadékot kaptak. Az így készült tisztítószerrel hatékonyan lehetett gyapjút, textileket tisztítani, mivel a lúgos oldat könnyedén oldotta a zsíros szennyeződéseket, és az egyéb koszt.
Nem számítottak rá, de a tisztítás után visszamaradt lé tulajdonképpen egy koszos szappanos víz lett… hogy miért?
lúgos folyadék+zsírok vagy olajok=SZAPPAN
Egy másik, kicsit későbbi, ókori római legenda szerint a szappant egy véletlen folytán fedezték fel Sapo hegyén. Ezen a helyen állatokat mutattak be áldozatként. A felhasznált állatok zsíros részeit, illetve az áldozáshoz használt tűzből származó fahamut az eső belemoshatta a hegy alatt kanyargó folyóba. Az itt élő emberek azt figyelték meg, hogy a folyó habzik, és a mosás is hatékonyabb. Visszakövetve a folyamatokat megint a fenti egyenlethez érünk. Ennek a hegynek semmilyen más írásos nyomát nem találjuk, ezért feltételezhető, hogy egy tanmese.
Részletesebb leírást Plinius Naturalis historiae című gyűjteményében találunk, ahol a gallok szépségápolási szokásai között említ egy anyagot, amit azok hajápolásra használtak. Lúgos vizet, és kecske zsírt/állati zsírt használtak az elkészítéséhez, a végeredmény szilárd és folyékony szappan is lehetett. Ezt a szert inkább férfiak használták, és azt várták tőle, hogy a hajuk fényesebb legyen.
A "szappan" szó eredete valószínű, hogy a gall "sapo" vagy a germán "saipa" szavakból ered; bár a latin "sebum" (zsiradék, faggyú) is hasonló hangzású.
Hazánkban is elég rég óta használnak szappant, sőt, voltak olyan időszakok, amikor Magyarország igen híres volt a szappankészítő iparáról. Nagy nevű céhek már az 1500-as évek környékén működtek Debrecenben, később Kecskemét, és Szeged is híres szappanos városok lettek. Eleinte kizárólag a céhek értékesítették a szappanokat a vásárokon, majd szabadforgalmú cikk lett, és kapható volt a szatócsboltokban is. A vásárokból kiszorultak a céhek, a háborúk, és a szűkösebb idők rákényszerítették az embereket az otthoni szappanfőzésre.
A háziszappanokat hagyományosan disznóvágáskor készítették. A fel nem használt zsíros, inas részeket sziksóból és hamuból készült lúgos oldatban főzték, majd amikor a szappan feljött a kondér felszínére, kisózták. Ezzel a habos, túró szerű szappanmassza kezdeménye összeugrott, és le lehetett kanalazni a lé tetejéről. Aki fehér szappant szeretett volna, az friss lúgban még 1x-2x átfőzte a szappant.
A szappant egy konyharuhával bélelt formába tették, és amikor megszilárdult, feldarabolták, és a padlásra tették, hogy megérjen. Ezzel a szappannal mostak és mosakodtak is. A visszamaradt lúgos oldatot mosogatásra használták, vagy kiöntötték.
Napjainkban a szappankészítés ennél egyszerűbb, és sokoldalúbb. Az alapok maradtak: lúgos oldatot keverünk olajokkal, de használjuk a tudomány és a technika vívmányait.
Pontosan ki tudjuk számítani, hogy mennyi olajhoz mennyi lúgot kell adnunk, így nem marad vissza semmi a szappanfőzés után. A felhasznált olajok és zsírok tulajdonságait is pontosan ismerjük: melyiktől lesz kemény a szappan, melyik ad habot, melyik tisztít jobban, stb; így különböző célokra különböző szappanokat tudunk készíteni.
Ma már nincs szükség tűzre és kondérra a szappankészítéshez. Elég botmixer, és néhány konyhai edény, amiben összekeverjük az alapanyagokat.
Ezzel a (hideg eljárásos) módszerrel a szappanban marad minden használt alapanyag hatóanyaga, legyen az kecsketejes szappan, vagy éppen olíva olajjal készült.
Nem csak a tisztító és ápoló tulajdonságait tudjuk személyre szabni, de a színt és az illatot is. A leggyakrabban illóolajokat használunk illatosításra.
A szappannak sokféle anyag adhat színt: agyagok, növényi részek, kakaó/csoki, szén, és még sorolhatjuk!
